Oldalak

2024. december 29., vasárnap

Változnak a színárnyalatok

Kétszer fordult elő velem, hogy az évekkel korábban vásárolt fonalak színe nem egyezett meg a frissen beszerzettekével. Az egyik az Alize lila színátmenetes vékony pamutfonala volt, az Alize Miss. Úgy látszott, nem lesz elég a készülő darabhoz, ezért rendeltem még belőle. De sajnos nagyon rosszul néz ki egymás mellett a telt sötét-középlila és annak kifakult árnyalata. Még úgy is, hogy színátmenetesek. Most újra gombolyagokként rejtőznek valamelyik tárolóban, mert nem tudok velük mit kezdeni.

A másik is Alize, a Barkánál vásárolt Alize Bahar szürke-fehér színátmenetes pamutfonal. Évekig kerestem ezt a fonalat, mert kellett volna még egy kicsi a körsálamhoz. Alig hittem a szememnek, mikor végül megláttam egy weshopban. Azonnal megrendeltem, és első pillantásra tényleg az volt, amit vártam, de második pillantásra sajnos már nem. Kékesebb árnyalatú, meseszép, szebb, mint a korábbi, de nekem pont olyan kellett volna. Így hát azt tettem, amivel már többször próbálkoztam, csak most komolyabban. Kerestem törtfehér színű fonalat, hogy azzal folytassam a horgolást. Időbe tellett, mire megtaláltam azt a két fonalat, ami együttesen kb ugyanazt az árnyalatot adja ki. Közelről persze látszik az eltérés, de ahhoz nagyon közel kell hozzám jönni.

A minta szintén régi kedvenc, klasszikus egyenes sálakat is horgoltam már vele, és nagyon tetszik, hogy ferde lesz a sál vége. De körsálnak is remek. És most van még 10 dkg gyönyörű kékesszürke-fehér színátmenetes fonalam.

A minta lelőhelye: https://www.mooglyblog.com/




2024. december 24., kedd

Ideiglenes sapka - karácsonyra - magamnak

Megint egy fonal, amiből csak 1 gombócot vettem, és időközben megszűnt a bolt:( A Barka fonalnál lehetett kapni ezt a csodás színátmenetes gyapjúfonalat, és a fonalblogon közzétettek mintákat is hozzá, szerencsére megvan még a blog: https://fonalbolt.blogspot.com/. De egy gombóc sajnos kevés, kötnöm kellett volna, mert ahhoz kevesebb fonal kell, ezt ki kellett pótolnom egy kis szürke Drops fonallal az alján és a tetején.

Szerpentin volt a fonal neve, az árnyalat pedig a Flódni. Illik hozzá, de én más nevet javasoltam: Hangaföld. Kötve jobban hasonlít egy őszi virágmezőre, így horgolva tényleg inkább egy finom süti. 

Sajnos le kell majd bontanom, mert kicsit szúrja a gyapjú a bőröm:( Szürke pamutfonalból horgolom majd meg a sapka alját és tetejét, de amíg nem találom meg a hozzáillő fonalat, addig megmarad a sapka.

Pár óra alatt készült ma, Karácsony reggelén.



2024. december 23., hétfő

Kék mokkakrém - Pantone 2025

 A jövő év színe a #9E7A68, csokoládés kávébarna, "földes elegancia", "szívet-lelket átölelő puhaság", "a természetességet és az időtlen eleganciát képviseli", "kifinomult, mégis barátságos" - ezeket olvasom róla. Nekem ez simán egy csokis süti.


Kékkel, bézzsel, törtfehérrel kombinálva megkötném egy téli pulcsinak:









Gyümölcsszínekkel kombinálva pedig tortaként tudom elképzelni, leginkább banánkrémes tortának tejszínhabbal:)







A kékkel kombinált palettám fent van itt is: 
https://www.colourlovers.com/palette/4958747/Blue_Mocha_Mousse


2024. december 17., kedd

Kellett egy mini táska...

 ... amiben elférnek a létfontosságú holmik: víz, telefon, édesség, és a lehető legkisebb, és 1 füle van, és vállon átvetve viselhető, azt hiszem ennyi volt minden kívánságom.

Azután kiderült, hogy mégsem sürgős, de akkor már késő volt, elkezdtem:) Világoskék fonalból rengeteg kis gombócot találtam, és bár úgy gondoltam először, hogy a láthatatlan csomóval kötöm össze a fonalvégeket, végül maradtam a hagyományosnál, és a táska belseje most csupa fonalvég.

Végig kispálcával horgoltam, mert erősnek és átlátszatlannak kellett lennie. 

A fotón a karácsonyi ruhám a háttere, tegnap vettem fel először egy szentendrei előkarácsonyozáshoz.