Oldalak

2012. február 25., szombat

A kék gilicék megállapodása

Először puha gombolyag formájában léteztek. (Illetve természetesen volt több alakjuk is még azelőtt, de Gilice néven az volt az első.) Utána szoknya lett belőlük. Nem nagyon viseltem rendeltetésszerűen, inkább poncsó volt az egyik ingem fölött.
Egy nem túl okos pillanatomban lebontottam, és elkezdtem belőle egy mellényt.  4 részletben, szimmetrikusan, ki tudja, meddig elég a fonal..., de azután persze kevés lett.
A Barkánál pedig elfogyott, hetekig, hónapokig nem lehetett kapni, és némi töprengés után vettem egy gombócot a Kabala Denimből, ami a Gilice Óperenciás kissé halványabb változata.
El is készült a mellény, és rettenetesen sajnálom, hogy nem fotóztam le.
Volt 2 eleje, 2 háta, az oldalakat összevarrtam, de sem elől, sem hátul nem értek össze. Az elejét így is terveztem, a 2 hátához pedig elkezdtem hozzáhorgolni az új fonalat.
Amikor elkészült, szintén bontásra ítéltem.
És most van még egy kék kendőm.


A mintát a Dropsnál találtam.


2 megjegyzés: